Idén nyáron az egyik III. kerületi Disco-ban megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal. Nagyon tetszett. A barátaimmal voltam szórakozni, és be is mutattam nekik, miután összebarátkoztunk. Egész reggelig táncoltunk, hülyéskedtünk együtt. Nagyon aranyos és kedves volt. Mikor vége lett megkérdeztem tőle, hogy nem e jönne el hozzám a római partra. Tetszett neki az ötlet és az nap már csak délben kellett aludni. Este a zuhany hangjára keltem fel. Bementem hozzá és ép kábítószert szívott fel az orrával. Nem szóltam neki, de én nem igazán szeretem ezt. Zuhanyozás után, még durvább dolgok következtek. Egyszerűen megerőszakolt. Persze hagytam magam. :D Ahány nyílása volt, annyi helyre tette be a faszomat. Szét szopta a faszom. A segge meg ököl nagyságúvá tágult. Végig sikoltott, és csúnyán beszélt velem. Az anyámba küldött el nagyon sokszor. Én 3x mentem el, pedig ez velem soha még nem fordult elő, egymás után. Másnap dolgozni kellett mennem, és megbeszéltem vele, hogy velem marad. Csak a cuccai miatt megy el azt mondta. Amikor hazaértem, a barátaim kocsijai ott álltak a kapum előtt. Bementem, és seggre estem.

Hárman baszták Ronikát. Csabi barátom ismerte régről a lányt csak nem mondta nekem amikor szórakozni voltunk. Elmondta nekem, hogy ez a csaj, egy nagy büdös kábítószeres kurva. Van egy hapsija, és állandóan megszökik tőle. Na ettől kezdve már én is máshogy álltam hozzá a dolgokhoz. Egy hónapig élt velem, mert meg kell hagyni tiszta és szép lány volt, de szarrá basztuk minden nap többször az összes repedését naponta a barátaimmal. A pisálást nem kedvelte, de megszokta. :D Aztán egy hónap elteltével lelépett. Van egy két képem róla, amit beküldenék.

Neve : Borsiczki Veronika (Roni)
MSN: fashionstyle@freemail.hu

Kattints ide, és nézd meg teljes méretben!

Kattints ide, és nézd meg teljes méretben!

Kattints ide, és nézd meg teljes méretben!